Kis Gyöngyi
Air Dance Egyesület elnöke, diplomás testnevelő-szertorna edző, légtorna oktató
Gyerekkoromtól 27 éves koromig versenyszerűen szertornáztam, fitnesszeztem és légtornáztam.
Békéscsabán szertornával kezdtem, majd 12 évesen Fit-Kid versenyeken is kipróbáltam magam, ahol 2010-ben csapatban Európa-bajnoki címet értem el. Az egyetem évei alatt IFBB válogatott fitnesszesként többszörös és országos egyetemi bajnok lettem. 2015-ben IFBB Junior fitnessz Világ Bajnokságon 3. helyezést sikerült elérnem.
2015. óta az életem szerves részévé vált a légtorna. 2017-ben országos bajnoki címet nyertem el, egyéni karika kategóriában, rá egy évre Szlovákiában a légtorna Európa Bajnokságon a dobogó 2. fokára állhattam fel.
2016. januárban diplomát szereztem a Testnevelési Egyetemen, Testnevelő-edző szakon (szertorna edző).
Egyetem befejezése után főállásban elkezdtem dolgozni, mint légtorna oktató.
2019-ben megnyitottam/ megalapítottam saját légtorna stúdiómat (Szíriusz légtorna és Rúd Stúdió).
Két évig működtünk családias légkörben, egyre nagyobb érdeklődés és sok tehetséges tanítvány arra késztetett, hogy légtorna egyesületet hozzak létre az Air Dance Sport Egyesületet.
Nagyon büszke vagyok egyesületemre és tanítványaimra, hiszen évről évre egyre szebb eredményeket sikerül elérnünk a hazai és nemzetközi versenyeken.
2023 szeptemberben megszületett kisfiam, pár hónap otthon irányítás után 2024 márciustól újra aktívan rész veszek egyesületem életében.
Edzéseimen várlak sok szeretettel! Igyekszem a bennem lévő sport iráni szenvedélyemet a tudás mellett átadni.
Fontos számomra, hogy egyesületemben tanítványaink jól érezzék magukat.
A jövőben célom fejlődni fejleszteni az egyesületet és sportágat amire így család alapítás után is nagy elhivatottságot érzek.
Varga Henrietta
Varga Henrietta vagyok, a mozgás gyerekkorom óta fontos része az életemnek.
Négy éves korom óta aktívan balettozok, emellett más műfajokban is kipróbáltam magam (modern tánc, akrobatikus rock and roll, fashion dance). Csapatommal rendszeresen érünk el dobogós helyezést országos versenyeken. 2021 óta balett asszisztensként is dolgozom óvodás és alsó tagozatos csoportoknál.
A légtornával 2017-ben ismerkedtem meg, ami először csak hobbiként indult, de egyre jobban beleszerettem.
2021-ben kezdtem el versenyezni kezdetben duóban, majd egyéniben.
Legfontosabb eredményeim:
- 2022 MALESZ Magyar Bajnokság SPORT: Amatőr 2. hely
- 2022 POSA World Aerial Championship USA: Amatőr 2. hely
- 2023 MALESZ Magyar Bajnokság SPORT: Profi 2. hely
- 2023 MALESZ Magyar Bajnokság ART: Profi 1. hely
- 2023 POSA World Aerial Championship Italy: Profi 2. hely
2022 óta oktatok légtornát az Air Dance Sport Egyesületben.
2023 januárjában POSA hazai bíró és versenyfelkészítő edző oklevelet szereztem, azóta több szövetségi versenyen is helyet kaptam a bírói panelben.
Amikor nem légtornázok, akkor a Pázmány Információs Technológiai és Bionikai karán tanulok.
Szeretettel várom a mozogni vágyó kicsiket és nagyokat, akár szabadidősportoló, akár versenyző!
Fejes Fruzsina
Fejes Fruzsi vagyok, immáron 24 éve táncolok és 14 éve versenyzem vagy oktatok a show tánc világában.
Hatévesen kezdtem táncolni néptáncot, majd jazz balettot mígnem bekerültem a Madách Musicalbe Sárközi Gyula kezei alá. A versenyzést Szathmáry Mariettánál kezdtem Debrecenben, ahol többszörös Magyar Bajnok lehettem show tánc és jazz kategóriákban, formációban és kis csoportban is. Majd felvételiztem a Magyar Táncművészeti Egyetem Divattánc szakára. Még 18 évesen az iskola mellett kezdtem el segédedzőként tanítani és akkor döntöttem el, hogy tanár leszek.
Majd 2018-ban megismerkedtem a légtorna világából a karikával. Első látásra szerelem lett és egy év múlva versenyezni is kezdtem. Remélem a szép mozgás és a technika mellett a lelkesedésem is átadhatom majd a kicsiknek és nagyoknak.
Verseny eredményeim karika divizióban:
- 2019. november 30. Hajnal Mozgástér Országos Légtánc verseny amatőr kategória a 2. hely
- 2020. október 10. AirFest Légtorna verseny Profi kategória 3. helyezett
Tanulmányaim:
- 2013-2016: Magyar Táncművészeti Egyetem – Táncos és próbavezető szak; Divattánc szakirány (diploma megszerzése)
- 2016. január: Modern tánc bírói képzés – Ritmuscsapatok Országos Táncversenye szervezésében
- 2016. október: Bosu Instruktor Complete workout system
- 2017. február: Werk Akadémia Táncművész manager szakirány-sikeres vizsgatétel
Babos Ádám
Babos Ádám vagyok volt válogatott szertornász, torna- és akrobatika edző.
A sport már gyermekkorom óta szerves részét képezi életemnek. Hatéves koromban kezdtem el tornázni a Ferencvárosi Torna Club-ban, ahol a 21 éves pályafutásom során számos magyar bajnoki címet nyertem egyesületemnek.
A hazai versenyek mellett a nemzetközi porondon is volt többször lehetőségem képviselni hazámat. Összesen 3 Európa-Bajnokságon, 4 Világbajnokságon és számos Világkupán volt szerencsém részt venni.
Az évek alatt a legnagyobb büszkeséget, a rólam elnevezett tornaelem (“Babos elem”) bemutatása hozta. 2020-ban végleg visszavonultam és jelenleg torna-akrobatika edzőként dolgozom több egyesületnél, ahol a múltban szerzett tapasztalataimat, tudásomat igyekszem átadni a jövő reménységeinek.